Mert az állatokért élünk!
Mert az állatokért élünk!
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Menü
 
Fajta kiválsztás

Fajtaválasztás


   A fajta kiválasztása komoly probléma. Sok szempontot kell figyelembe vennünk, hogy nekünk megfelelő fajtát választhassunk. Ebben a pontban ahhoz kívánunk segítséget adni, hogy eldönthesse, vajon a Briard megfelelő fajta-e az Ön számára. Természetesen, amit leírunk, az a fajta átlagos tulajdonságaira vonatkozik, az egyes egyedek ettől valamennyire eltérhetnek.
   A briard francia pásztorkutya. Mint ilyent, sűrűn lakott területen tenyésztették ki, ezért rendkívül magas szintű a szocializációja. Nem egygazdás kutya, az egész családot elfogadja. Minden családtagnak szót fogad, de persze, a saját maga által megállapított rangsor szerint. Család- és gyermekszerető. Különös gonddal vigyáz a gyermekekre, nyugodtan megbízhatunk benne.
   A gazdára érzelmileg is ráhangolódik. Sokszor azt hisszük, hogy gondolatolvasó, előre tudja, mit szeretnénk tőle. Ez persze nem egészen így van. A briard rendkívül jó megfigyelő, ugyanakkor ismeri minden rezdülésünket. A mozdulataink, a szagunk megváltozása, apró neszek mind segítik a "telepátia" kialakításában.
   Nyugodt, ugyanakkor rendkívül energikus fajta.
   Aha! - kiálthatna fel az olvasó - Ez ellentmondás!!!
   Pedig a két tulajdonság nem zárja ki egymást. A briard nyugodt fajta, azaz, nem agresszív, nem hozható ki könnyen a sodrából, nem gyáva, jó idegrendszerű. Ugyanakkor a briard energikus is, hiszen bármit tesz, azt lendülettel, energiával teszi. Egy briardra az jellemző, hogy bármikor hajlandó játszani - még idős korban is -, ugrásra készen várja a gazda intését, mindenre figyel, hogy aktív, gyors kutya.
   Az eddigiekből is látszik, hogy a briardnak biztosítani kell a mozgás és az elfoglaltság, a munka lehetőségét. A "szimpla" házőrzés az intelligenciájának csak igen kis részét veszi igénybe, de természetesen ezt is magas szinten valósítja meg. Alkalmas terelő, őrző-védő, személy- és vagyonőri feladatokra, nyomozó, katasztrófa-mentő feladatokra, illetve használható agility-, sport- és luxuskutyaként is.
   A briard középtermetű, a szukák 56-64 cm, a kanok 62-68 cm magasak, a szukák kb. 30, a kanok pedig 40 kg súlyúak. Bár képes óvatosan is mozogni, méretei és lendülete miatt nem való "porcelánboltba". Hosszú szőre rendkívül mutatós, de ez csak tisztességes ápolás mellett érvényesül. A briard a szőrével majdnem kétszer akkorának látszik, mint anélkül, ezért az idegen számára sokkal ijesztőbb a fellépése. Persze, a lendülete pótolja azt a hátrányt, amit a könnyebb súlya jelent.

 

Menü
Kutyák
Macskák
Állatvédelem
Kutyás történetek

Affi cserék

Chatbox

 

RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU