Az utóbbi évtizedekben az ember és kutya közötti kapcsolat javarészt gyökeresen megváltozott, mert a kutyák kikerültek a haszonállat státuszából, és a kísérő vagy barát szerepébe lépve fölvéve a háziállatok új, különálló csoportját képezik az ember környezetében. Ennek következtében egyre gyakrabban okoz problémát az embernek a kutyák megértése, az állat különféle közléseinek, érzelmi, hangulati és viselkedési kifejezéseinek – beszédének – helyes értelmezése. A probléma alapját az jelenti, hogy amíg az ember fő kommunikációja verbális, tehát a beszédre alapozódik, addig a kutyák hangjelekkel, optikai testbeszédjelekkel és bizonyos testrészük mozgatásával adott szignálokkal fejezik ki mondanivalójukat. Aki igazán érteni akarja a kutyája beszédét, annak képesnek kell lennie mind a három komponenst összefüggéseiben fölismerni és helyesen értelmezni.

A kutyák ugyanazért élnek csoportosan, többedmagukkal – s mivel gyakorta nincs rá más lehetőség, emberekkel – egy közösségben, amiért az emberek családokban, falvakban, városokban, nemzetségekben: mert a falkában (csak kutyákból, vagy emberekből és kutyákból álló csoportban) biztonságosabb és sikeresebb lehet az életük. Közösségben egyszerűen jobban és könnyebben meg lehet élni, mint egyedül. A minél eredményesebb és harmonikusabb együttélésnek viszont elengedhetetlen feltétele, hogy egy közös, mindenki által használt és értett nyelvezeten közölni tudják mondanivalójukat egymással. A kutyák „beszéde” azonban teljesen más, mint az embereké, mivel az ember és a kutya egymástól két nagyon különböző élőlény, nagyon eltérő szükségletekkel.

A kölyökkutyák mondanivalója

A kutyakölykök, amikor jóllakottan és megfelelő hőmérsékleten fekszenek, nem adnak semmilyen hangot, és hamarosan álomba merülnek. Amikor éhesen fölébrednek, azonnal hangossá válnak. Rövid murrogással fejezik ki esetleges nemtetszésüket, amikor az anyaállat emlőjénél a legjobb tejforrásokért kell megküzdeniük. Hosszabb, magas frekvenciájú síró hangot adnak az első két hétben, amikor még szemük nem nyílt ki, nem látnak, és valamilyen oknál fogva irányt tévesztve nem találnak vissza testvéreikhez vagy anyjukhoz. Viszonylag hamar elkezdik próbálgatni, hogy kifejlett kutyákhoz hasonló ugató hangok adására is képesek-e. Ebben a korban azonban ennek szinte semmilyen jelentősége nincs: csupán egyfajta előkészülést jelent a későbbi igazi hangadáshoz.

3-4 hetes korukban a kölykök nagyon erős szociális kapcsolatokat próbálnak fölvenni a külső környezetükkel, ekkor már nem elégszenek meg a testvérekkel és az anyjukkal való kapcsolattal. Ennek elengedetlen feltétele és egyben velejárója a kifejezési formák nagyon intenzív fejlődése. Bámulatos gyorsasággal fejlődik és alakul a kölykök mimikája, hangadási képessége, testtartása, a faroknak és a füleknek a kommunikációhoz történő használata. 8-10 hetes korukra megtanulják a hangjukat, testük mozgását, ügyességüket úgy használni, hogy ezzel már érzelmi kötődésüket, hangulatukat is képesek kifejezni. Alapvetően meg tudják különböztetni a helyeset a helytelentől, és értelmezni tudják az ehhez kapcsolódó kifejezési formákat.

A testbeszéd jelei

Kutyáink közlésrendszerének, más kutyákkal és velünk, emberekkel történő kommunikációjának egyik legfontosabb formája a testbeszéd. Mozgásukkal, testrészeik különböző tartásával tudják közölni gondolataikat, érzelmi és idegi állapotukat, cselekvési szándékaikat. Az egymással kombinált testrészek szignálrendszeréből valódi „kutyabeszéd” jön létre, amelyet az emberi testbeszéd fogalomrendszerében a pantomimjátékhoz hasonlíthatunk. Ezt a testbeszédet csak nagyon ritka esetben egészítik ki a kutyák hangjelekkel. Logikus, farkastól örökölt tulajdonság ez, hiszen a hangtalan vadászat több sikerrel jár és biztosabb életbenmaradást garantál, mint ha csaholva, vonyítva, üvöltve történne a zsákmány becserkészése, üldözése és elejtése. Egyetlen farkasfalka sem él a világon olyan hangos ricsaj és üvöltözés közepette, mint az emberek, ahogyan némelyik kutyaiskolában megfigyelhető.

A döntő pszichikai különbség az emberekhez képest az, hogy a kutyáknak semmi okuk nincs érzelmeiket leplezni és titkolni. A kutyák nem játsszák meg magukat. Amit éreznek, amit gondolnak, azt testbeszédükkel nyíltan és őszintén ki is fejezik. Érzelmeiket nem raktározzák olyan sokáig, viszont nem is fejezik ki olyan hosszú idei, mint az emberek. Megismerve a kutyák testbeszédének jelrendszerét, a gazdinak lehetőség nyílik arra, hogy jobban megértse, hogy mit akar kedvence „mondani”. Mikor fél, mikor agresszív, mikor adja meg magát vagy próbál meg uralkodni környezetével szemben, mikor szomorú, és mikor elégedetten boldog.

A testbeszéd kizárólag akkor tud teljes egészében és hibátlanul működni, ha a kutyák nincsenek mozgásukban korlátozva, nincsenek pórázon tartva vagy láncra kötve, szűk kennelbe zárva, valamint minden érzékszervük és testrészük teljes mértékben megfelel a faj biológiai követelményeinek, tehát nincs emberi beavatkozás által amputálva, csonkítva, illetve valamilyen betegség vagy baleset következtében nem vesztették el valamely testrészüket vagy érzékszervük működőképességét. A különböző fajták testi adottságaiból adódó különbségek figyelembevétele mellett nagyon lényeges, hogy mindig a teljes összképből vonjuk le a következtetést, és ne az esetlegesen egyszerre leadott testbeszédjelek egyenkénti értelmezéséből. Különösen érvényes ez a lelógó fülű, vagy genetikai adottságukból eredően fölálló farkú egyedek esetében.

Példák a testbeszédre:
• A tiszta fűben vagy hóban hempergő kutyák a boldogságukat, kiegyensúlyozottságukat juttatják kifejezésre, amikor megengedik maguknak ezt a tisztálkodási rituálét. Természetesen nem tévesztendő ez össze azzal, amikor a kutyák piszokba, bűzlő ürülékbe dörzsölik bele fejüket, nyakukat, vállukat.
• Amikor a kutyák figyelmüket feszülten összpontosítják, idegrendszerük mind az öt érzékszervüket a legmagasabb teljesítőképességre állítja be. Ilyenkor az egész testük, izomzatuk kemény és merev. Ez különösen a rövid szőrű fajtáknál figyelhető meg jól. Ennek az állapotnak a gyakori ismétlődése vagy tartós állapota sok esetben stressz alapú betegségek kiváltója lehet.
• Ha a kutya egy fajtársának nyalogatja a száját, ezzel vagy alárendeltségét fejezi ki, vagy játékra hívja a társát.
• Ha a kutya az állát vagy mellső lábát egy másik kutya vállára helyezi, akkor magasabbrendűségét, dominanciáját juttatja kifejezésre a társával szemben.
• Ha a kutya a vállával igyekszik testi kontaktust teremteni, vagy azzal esetleg megpróbál lökésszerű mozdulatot tenni, akkor dominanciáját, magas rangpozícióját fejezi ki: „Én vagyok itt a főnök”.
• A nyak- és hátszőrzet viszonylag közismert, főleg kanok esetében gyakori borzolása a támadási hajlandóságot, agresszióra való készenlétet jelenti: „Készen vagyok a támadásra”.
• Amikor a kutyák menet közben látszólag ok nélkül, leengedett fejjel szimatoló mozgást végeznek, akkor tulajdonképpen figyelemelterelő pótcselekvésként, csillapító szignálként alkalmazzák ezt a testbeszéd-kombinációt: „Már látni sem bírom a fenyegető jelzéseidet – nyugodj meg, és menj el tőlem!”.
• A játék vagy harc közben lefekvő és hátukra forduló, ezáltal a hasukat és nyakuk alsó részét szabadon fölkínáló kutyák ezzel a mozgássorozattal jelzik megadásukat: „Megadom és alád rendelem magamat”.
• A másik kutya közeledtére hasra fekvő kutya azt közli: „Nem támadlak meg – megvárom, amíg közelembe érsz, hogy békésen megismerkedjünk”.

Hangszignálok

Általánosságban az ugatásra és morgásra egyaránt érvényes, hogy minél magasabb hangszínen történik a hangadás, annál inkább elbizonytalanodott, félelemmel telített érzelmi állapotban van a kutya. Amikor a kutyák jól érzik magukat, örömüket, fölszabadultságukat akarják hangadással kifejezni, a hangszínük hangadás közben folyamatosan le-föl változik. Ennek eredményeként néha meglehetősen különös és vidám hangokat is képesek hallatni. Természetesen a fentiekben fölsoroltak esetében a hangszínt mindig a kutya fajtájának és testméretének figyelembevételével kell megítélni.

A nyüszítő, síró hangadás különböző formáit kifejlett korukra is megtartják a kutyák, és általánosságban félelmük vagy fájdalomérzetük kifejezésére használják.

Példák a nyüszítésre:
• Ennek a hangadási formának egy különös, nagyon magas hangszínű változatát használják abban az esetben, ha a gazdi viselkedése a kutyával szemben drasztikusan megváltozik, és a kutya elbizonytalanodva nem tudja, hogy mi történt, mi fog történni, és miként kellene reagálnia.
• Amikor a nyüszítő hangadást vakkantásszerű végződéssel fejezi be a kutya, akkor általában valamilyen kérését, vágyát kívánja tudatni emberi társával: „Kérem, akarom, add ide!”.
• Ha a vonyító hangadás vége mély tónusú hanggal elhalkul, annak a jelentése: „Gyere, menjünk innen!”.
• A magas hangszínen, barátságos hangnemben, járkálás közben hallatott rövid, sírásszerű nyüszítéssel a kutyák izgatott, elvárásokkal teli lelkiállapotukat juttatják kifejezésre: „Induljunk már sétálni és játszani, mert nagyon izgatott vagyok”.
• Időnként hosszan kitartott, egyenletes nyüszítő hang leadásával tudatják a kutyák a környezetükkel, hogy „Ez itt az én területem!”.
Ami a morgást és az ugatást illeti, ezeknél a hangjeleknél már bonyolultabb a jelentések értelmezése. Az ugatást leginkább figyelemfelkeltésre használják a kutyák, de állatorvosi vizsgálatokkal kimutatható, hogy nagyon sok esetben a stressz levezetésére is használják, viszonylag jó eredménnyel. Gyakorta ugyanaz a hang mást jelent, ha vele egyidőben a kutya más testbeszédjelet, testtartást is mutat.
Példák a morgásra:
• Mély tónusú, elnyújtott morgás előrenyújtott lábakkal és testtel azt jelenti, hogy „Gyere játssz velem!”. Ugyanez a megmerevített testtartás szemből jövő idegennel való találkozás esetén azt jelenti, hogy „Vigyázz, egy lépést se gyere közelebb!”. Amennyiben a hangadást még fokozottan hátrahúzódó íny, előreálló fülek, ráncolódó orrnyereg testjele is kíséri, akkor az azt jelenti, hogy növekszik a kutya támadási hajlandósága és egyre inkább agresszívvé válik, vagyis: „Amennyiben nem távolodsz vagy nem változtatod a viselkedésed barátságossá, megtámadlak!”.
• Bizonyos morgásszerű hangjelekkel a kutyák bizonytalanságukat, határozatlanságukat, enyhe félelmüket is kifejezhetik. Amikor a kutyák morgás közben le-föl váltakoztatják a hangszínt, azzal azt közlik, hogy „Amennyiben közelebb jössz, én elmenekülök”.
• Ennek ellenkezőjét jelenti, amikor folyamatos, magas hangszínű morgás-ugatás keverékét hallatják a kutyák: „Félek tőled, de ha megtámadsz, akkor védekezni fogok”.
Az ugatás és vakkantás szintén nagyon különböző jelentésű lehet.
Példák a vakkantásra, ugatásra:
• A játék közbeni, rövid, tisztán kiadott, vakkantásszerű ugatás közlés a játszópartner felé: „Most te következel, gyere, folytassuk!”. Házőrző kutya esetében azonban ugyanez, amennyiben valami különlegeset észlelt, azt jelenti, hogy „Figyelem, ott van valami!”.
• Az idegen irányába leadott, általánosságban mély tónusú, rövid vakkantások jelentése: „Nem ismerlek, lassan közeledj, hogy kölcsönösen fölvehessük egymással a kontaktust!”.
• Erős és kitartó, közepes hangszínen történő ugatás: „Idegen van a területemen”.
• Egy-két éles, rövid, magas hangszínű ugató hang: „Én látlak téged”.
• Egyenként leadott, éles, egyenletes, közepes hangszínen adott ugató szignál: „Hagyd abba, menj el a közelemből!”.
• Közepes hangszínű, dadogáshoz hasonlító ugatás, vakkantás: „Gyere, játsszunk egyet!”.

Külön említést érdemel a farkasüvöltés jellegű hangadás. Ezt a kutyák a mélyen bennük lévő genetikai raktárukból, ösztönszerűen veszik elő, általában olyan esetekben, amikor a fülüket ismeretlen, magas tónusú hangok érik, vagy pedig egyedül, magányosan, kitaszítva érzik magukat. Hasonlóan a farkasokhoz, a kutyák esetében ez a hangadás a falkatagok hiányát, azok hívását, azok felé történő helyzetjelzését is jelenthet.

A fentieken kívül meg kell még említeni, hogy a megfázott kutyák hozzánk, emberekhez hasonló hangadással összekötve köhögnek vagy prüszkölnek, valamint alvás közben ugyanúgy képesek hangosan horkolni, mint emberi társaik.

Fülszignálok

A kutyák a fülük mozgatásával és tartásával képesek bizonyos mondandójukat kifejezni, lelki- és idegállapotukat jelezni. Függetlenül, hogy álló, lógó, hegyes vagy kerek fülű fajtákról van szó, a nyugodt, kiegyensúlyozott idegrendszerű kutyák fültartása normális állapotban ellazult. A fülek tartására alapvetően érvényes, hogy minél inkább hátrafelé hajtva, lelapítva tartják a kutyák, annál inkább tartózkodó, félős állapotban vannak. Az előre fordított, magasan és egyenesen tartott fülek figyelemösszpontosítást, támadásra való készenlétet jeleznek.

Példák a fülek tartására:
• A kíváncsian figyelő kutya mindig előre fordítva, egyenesen fölfelé tartja a füleit: „Mi az az érdekes valami?”. Ha az ilyen formájú fültartás fokozatosan vicsorgással párosul, az növekvő támadási hajlandóság felé történő átmenetet jelent: „Gondold meg, hogy mit csinálsz, mert én kész vagyok a harcra!”.
• Nem eléggé magabiztos kutyáknál gyakorta megfigyelhető, hogy a két fülüket külön-külön, más célra használják. Ezáltal próbálnak minél több információt begyűjteni, hogy döntésüket, elhatározásukat megkönnyítsék.

Szemszignálok

A kutyák érzelmi töltésének, idegállapotának, egészségi állapotának egyik fontos tükrözője a szem. Az erős érzelmi töltéssel rendelkező, fölizgatott idegállapotban lévő kutyák pupillája erősen kitágul, naggyá válik. Az szintén igaz, hogy minél kerekebb formát vesz föl a szem, annál inkább komolyan kell venni a kutyák egyéb támadó, agresszív jelzéseit.

Példák a szem jelzéseire:
• Amennyiben a kutyák közvetlen, merev rábámuló szemkontaktusban maradnak egy másik kutyával vagy egy emberrel, akkor egyértelműen azt közlik: „Itt én főnöknek érzem magam”. Ha a szemkontaktusból oldalra elpillantanak, vagy fejüket elfordítva nem néznek tovább az előzőleg figyelt pontra, azzal csillapítani próbálják a feszültté vált helyzetet: „Nem akarok haragot, találjunk békés megoldást”.
• Ha a szelíd tekintetű nézés időnként pislantással és oldalirányú tekintettel párosul, az a kutyák nyugodt, barátságos viselkedésének kifejezője: „Én nem félek, de neked sincs okod a félelemre”.
• A hunyorgó, gyorsan és gyakran félrenéző tekintetű kutyák alázatukat, bizonytalanságukat juttatják kifejezésre: „Jól van, elismerem, hogy erősebb vagy, igyekszem a kedvedbe járni”. Nemritkán az ilyen tekintet arra utal, hogy az állatot bántották, vagy erőszakkal kényszerítették valamire.
• Az elsikló tekintettel a kutyák azt közlik környezetükkel, hogy „Elégedett vagyok”.

Farokszignálok

A farok tartása és mozgáskombinációja a legkifejezőbb a kutyák testbeszédének jelrendszerében.

A farok az emberek és más kutyák által is már viszonylag messziről is jól látható, ezért még biztonságot jelentő távolságból következtetni lehet belőle a közeledő kutya lelkiállapotára, idegi beállítottságára, agresszióra vagy félelemre való hajlamára, nyugodt vagy ideges jellemére. A különböző fajták között meglehetősen nagy eltérések vannak a farok formáját, alaptartását, méretét, szőrzetét és színét illetően. A faroknak a kommunikációban történő használata között egyedi és fajtaspecifikus különbségek is vannak. Egy cavalier king charles spaniel hajlamos a legapróbb külső inger hatására izgatott csóválni a farkát, ellenben egy rottweilert elég nehéz oly módon kizökkenteni a nyugalmából, hogy örömteli farkcsóválásba kezdjen. Általánosságban igaz, hogy minél inkább hasonlít egy kutya farka a „prototípus” farkaséhoz, annál több és jobb lehetősége van ezzel a testrészével az érzelmeit, indulatait, egyáltalán a mondanivalóját kifejezni.

A kommunikációban egy másik nagyon fontos szerepe is van a faroknak: a nemi szervek, a végbélnyílás és a faroktőnél található mirigyek által termelt különleges illatanyagok továbbításában, illetve szétterjedésének megakadályozásában. A kutyák egymás közötti azonosításában ezeknek az illatoknak hasonlóan egyedi jelentőségük van, mint az embereknél az arcvonásoknak. Ezeknek a fontos információkat hordozó illatanyag-molekuláknak a szétterjedését a farok csóválásával, mozgatásával nagyon intenzíven meg lehet növelni, vagy ellenkezőleg – félős kutya esetében, amelyik nem akarja, hogy a külvilág többi kutyája tudomást szerezzen róla – a farokkal el lehet zárni a szaganyagokat kibocsátó nyílásokat, lehetőleg megakadályozva ezzel az azonosíthatóságot jelentő illatanyagok szétterjedését.

A faroknak a kommunikáción és az azonosító szagjelek szabályzásán kívül fontos szerepe van még az általános testmozgás és testbeszéd kivitelezhetőségében is. A megfelelő farokkal rendelkező kutyáknak sokkal jobb az egyensúlyérzékük. Gyors futás közben történő irányváltoztatás esetén a hosszabb farkú egyedek jobban meg tudják oldani a testük súlypontjának áthelyezését. A hosszú és dús szőrzetű farokkal rendelkező kutyák jobban tudnak úszni és a vízben irányt változtatni, mint a többiek. Az északi kutyafajták, vagy a szabadban tartott, alkalmas farokkal rendelkező más egyedek a farkukkal melegen tartják alváskor a szemüket és fejüket.

Példák a farok tartására:
• A farok szőrzetének fölborzolása egyértelműen kihívó jelzés a közvetlen környezetben lévőknek: „Gyere, küzdj meg velem!”.
• A vízszintesen, mereven, egyenesen tartott farok figyelemösszpontosítást, erőszakosságot jelent: „Előkészítettem magam az esetleges harcra, jöjjön, aminek jönnie kell!”.
• A vízszintesen, egyenesen tartott farok lassú ritmikus csóválása óvatosságot, figyelmességet jelent: „Nyugalom, minden rendben, figyelemmel tartom az eseményeket”.
• A farok egyenesen fölfelé, esetleg enyhén a hátgerinc irányába történő íves hajlításának mondanivalója: „Úgy érzem, én vagyok itt a környéken a legfontosabb kutya”.
• Lelógatott farok, csak a végső negyedrész mozog jobbra-balra: „Egy kicsit csalódott vagyok”.
• A függőlegesen fölfelé tartott farok az ideges, feszült, támadási hajlandóságot mutató kutyák jellemzője.
• A felemelt, de nem mereven, széles ívben történő farkcsóválás barátságos kifejezésforma: „Nyugodt lehetsz, nem akarlak bántani, nincsenek agresszív szándékaim”.
• A lábak közé bekanyarított farokkal a kutyák erős félelmüket fejezik ki, és óvintézkedésükkel azt szeretnék elérni, hogy a jellegzetes szaganyagokat kibocsátó nyílásaikat elzárják.

Szagjelzések

Végül fontos még megjegyezni, hogy a kutyák egymás közötti információcseréjének és kommunikációjának nagyon lényeges részét képezik a szagok. Nem véletlen, hogy két kutya között a legtermészetesebb kontaktusfelvételi forma, hogy egyenletes, nyugodt tempóval, oldalról megközelítik egymást, és kölcsönösen megszaglásszák hátsó testrészeiket és nemi szerveiket. Az ott található mirigyek olyan egyedi váladékanyagot termelnek, amelynek illata minden fontos információt magában hordoz az adott kutyáról: korát, nemét (illetve esetleges sterilizáltságát), egészségi állapotát, rangját, szukáknál a tüzelés vagy az esetleges ellés időpontját. A húgyhólyag szükséges ürítésének vizelete más illatanyagokat tartalmaz, mint a kifejezetten jelölési céllal kipréselt vizelet. A kutyák természetes viselkedésének velejárója, hogy folyamatosan és rendszeresen begyűjtik a más kutyák által hátrahagyott szagalapú információkat, illetve leadják a magukét. Ezeknek a cselekvéssorozatoknak az összességéből folyamatos információcsere valósul meg a különböző kutyák által kölcsönösen felkeresett helyeken.

Természetesen a fentiekben csupán átfogó, a leggyakoribb élethelyzetekben előforduló kommunikációs lehetőségeket és példákat foglaltam össze. A téma bővebb ismeretéhez szakkönyvek állnak rendelkezésre azok számára, akik részletesebben kívánnak foglalkozni a kutyák közlésrendszerének, kommunikációjának beszédjének megismerésével. Külön fölhívnám a figyelmet arra, hogy a fajták különbözőségéből, valamint a testrészek emberi beavatkozással történő csonkításából eredően gyakorta jelentős eltérések lehetnek a kutyák testbeszédfunkciói között. A kutyák találkozásaikkor adódó konfliktusok, problémák jelentős része ezekre az okokra, és nem a helytelen nevelésre vagy a kutyák alaptermészetére, esetleges viselkedészavaraira vezethető vissza.

Gondoljon rá, Ön most a kutyája helyett is olvasott – az ember és a kutya jobb együttéléséért!