Szegény öregasszony kimúlt.

Tudta, hogy meghal óhatatlanul,

Mint érzik mind a vének megmeredve,

S kezükkel lassan eltûnvén a ködbe.

Láttam, amint épp átlebeg

Lelke a másvilágra.

A kéklõ, sûrû ültetett

Nyárfákon által.

Egy orvos ápolá elsorvadt lábait,

Egy lányka s egy kövér nõvérke.

Mint egy idegen hûlt ki itt,

A gyertyák fénykörében.

A kis kutya maradt asszonya nélkül

Az orra már kezéig nem ér föl,

Melyet keblén a nagy imára tettek

Keresztbe. Engegedelmet.

Teste, melyet a kín özvegyül itthagy,

S tiszta fehérnemûben húzatik majd,

Nem érez föl, ha az óra felet ver

Nyolc óra után, sok-sok rejtelemmel.

Búbánatos a kutya, már ma

Se teje, se vacsorája,

A háztartás abbamaradva,

Zárva a szekrény, zárva a konyha, kamra.

Polcán a rézmozsárka

Mint egy magányos csillag, úgy ragyog.

A hold lámpává változott

A fénybeszõtt toronyra szállva.