Vélték és bizonyították: az új hatalom igenis megszabhatja, ki frankó és ki nem az. Önérdeke a döntő. A többiek tanulják csak meg, merre lakik az isten! Így a jogállamtól idegen, ámde nagyon is rendszerkonform módon megszületett a fajtatiszta ebek tenyésztési szabályairól szóló 64/1998.(XII.31.) FVM rendelet. Ez a norma zanzásított jogi abszurdum. Hibáit nem elnézések, hanem dacos politikai vállalások, beavatkozások adják. E rendelet még a kutyavilág zömét se fedi le kellően. (Nem hoztak tárcarendeletet a cicákról, a madarakról, kígyóról-békáról, többezer más állatfajról.) Kb. 400 elismert kutyafajta volna a világon. Zömük itthon is megtalálható, mégis a hazai állami elismerés csak 70 körüli számot érint(ett). Azt, amiben pénz van. Ebadó, kutyapiszok, garantált oltás, veszettség és marás elleni védelem, aluljáróbéli kereskedelem, állatviadal fogadásért, azaz valóságos gond, felelősség és jogi tennivaló nem számít...
A rendelet a kutyák frontján átrendezné az ebtenyésztéssel, -törzskönyvezéssel foglalkozó civil szervezetek erőviszonyait, külső és belső szakmai tevékenységét, nemzetközi kapcsolatait és állami köldökzsinórját. Ehhez egy részrehajló, bürokratikus, paternalista és ízig-vérig alkotmányellenes állami elismerési (regisztrációs) módot vezetett be. Nem a rendelkezőkön múlt, hogy máig nem tudták ezt a szisztémát pályára állítani. 5 év sem volt elég ahhoz, hogy a rendszer normálisan működjék. Ám minden szakmai és jogi aggály ellenére a minisztérium ma sem enged a szorításból. Hiába ismer és vitathatna minden fenntartást, alkotmánybírósági indítványt, kompromisszumos kezdeményezést és józan érvet: köp az egészre. Nem kell jogásznak lenni ahhoz, hogy ezt egy "mezei" minisztérium felmérje. Sokáig csak a gazdátlan ebektől kellett félnünk. Most már a megveszekedett, egymással kiegyezni képtelen, főhatósági rásegítéssel egymásnak uszított gazdik is félelmetesek, s küzdelmükben egy abszurd rendeletet használnak eszközül. Evidens: el kell kobozni tőlük az ön-, és közveszélyes játékszert! Nem megy. Hamvában holt minden ebbéli igyekezet. Az (új) agrártárca (még)sem látott esélyt a rendelet "egyoldalú deregulációjára". Írásba adta, hogy a miniszteri rendelet-alkotás nem csupán jogosultsága, hanem kötelezettsége. Változtatni csak az alapul szolgáló törvények módosításával, s a jogalkotási törvényben meghatározott parlamenti eljárást követően hajlandó. De ha az Alkotmánybíróság... döntést hoz, "úgy az ilyen döntésnek a határozatban foglaltak szerint eleget fogok tenni" - írják. Magyarul: a józan ész, a jogi korrektség kevés. Három észrevétel: 1.) Az egyik rendeleti "jogcím", az állattenyésztési törvény egy szót sem szól kutyáról, társadalmi szervezetről. A tárca-álláspont közönséges csúsztatás. A másik jogalap, a vadászati törvény pedig csak a vadászkutyák kérdéseivel foglalkozik. Tehát sem oka, sem joga nincs a minisztériumnak önmagát a törvény szintjére emelni. A rendelet: kodifikációs selejt. 2.) Nagy baj van, ha egy minisztert a felelősségi körébe tartozó lom eltakarítására sehogyse lehet rávenni. Nem igaz, hogy a keze meg van kötve. Szuverén joga és felelőssége van, csak az eljárás rendjére kell ügyelnie (pl. kihirdetés). A kormányprogram 5. pontbeli legfontosabb elve: " A Kormány helyreállítja a jogállami elvek és intézmények becsületét, elősegíti az Alkotmányban rögzített állampolgári jogok maradéktalan érvényesülését." Ugyanitt nyitott, elvszeru, hozzáértő jogalkotás szerepel. Garantálja ezt az agráriumban valaki? 3.) Mennyivel elegánsabb (lett) volna megköszönni a figyelemfelhívást és kérni, hogy vigyék végig együtt a lomtalanítást. A kutyamizéria négy hét alatt rendezhető volna. Milyen esély van nagy államügyek rendezésére, ha egy ebül szerzett norma: tabu? Nem gondolnám, hogy Torgyán, Boross, Vonza, Németh - egykutya. Franciaországban egykor Chateaubriand miniszteri székfoglalójában ezt mondta: nehéz időben a miniszteri megbízatás nem megtiszteltetés, hanem sorscsapás. Jó kompromisszum esetén nem lesz az senkinek |