Mert az állatokért élünk!
Mert az állatokért élünk!
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Menü
 
Kinek ajándékozzunk kutyát?

Egészen bizonyos, hogy az idén is jó néhány  gyereknek megvalósul az álma: kedves, gömbölyded kölyökkutyát talál gyertyagyújtáskor a fenyôfa alatt. Nincs is talán olyan kisfiú vagy kislány, aki ne várna titkon erre a pillanatra, hiszen ajándékot kapni egyébként is nagyszerű dolog, de meglepetésként kiskutyához jutni - egyenesen mesés! Csakhogy a mesék véget érnek az ünnepekkel együtt, a kiskutya viszont marad - és rövidesen kiderül, hogy annak a gyönyörű pillanatnak ára van.

Egy élôlény sorsa felett rendelkezni nagy felelôsség. Két élôlény sorsa felett rendelkezni kétszer akkora. Márpedig a kutya meg a majdani gazdi, az már kettô, és akkor még nem beszéltünk azokról, akiknek majd szintén meg kell osztaniuk életterüket a kis jövevénnyel. Aki meglepetésként állatot ajándékoz, annak tisztában kell lennie azzal, hogy cselekedetével akarva-akaratlanul megváltoztatja mások életét. A meggondolatlan döntés a késôbbiekben nehéz helyzet elé állíthat embert, állatot egyaránt, és nem mi magunk leszünk azok, akiknek a következményekkel meg kell küzdeniük. Lássuk tehát, kinek is ajándékozhatunk kutyát?

 

Elôször is szembe kell néznünk azzal a ténnyel, hogy aki szeretne kutyát tartani, annak többnyire már van is. Ha mégsincs, annak éppen az az oka, hogy az illetô - felmérve saját életkörülményeit, tudatában felelôsségének - önként mond le az ebtartásról. Ha mégis ráruházzuk egy kis élôlény felnevelésének, ellátásának gondját, akarata ellenére olyan helyzetbe hozzuk, amelyet önként nem vállalt volna. Lehetséges ugyan, hogy a váratlanul elôállt helyzet kényszerítô ereje segít neki úrrá lenni olyan problémákon, amelyeket korábban megoldhatatlannak vélt, de beigazolódhat  az is, hogy valóban nem fér bele az életébe a kutya - ez esetben jószándékunkkal kényelmetlen életet okozunk az állatnak, gazdájának pedig szüntelen lelkifurdalást.

Merész lépés beledobni a mély vízbe azt, aki még sohasem tartott kutyát, kivéve a kezébôl a döntés jogát. Aki viszont tapasztalt kutyás, az valószínűleg szívesebben választaná ki saját maga leendô kedvencét. Az ízlése mindenkinek különbözik, s a kiskutya nem olyan, mint egy divatos pulóver: nem nyomhatjuk a megajándékozott kezébe a blokkot, hogy cserélje be egy másik fajtára, ha nem megfelelô a mérete vagy nem tetszik a fazonja. Az, hogy valakinek a lakásában szerintünk elegendô hely van egy négylábú számára, önmagában még nem elég:  számot kell vetnünk azzal is,  hogy hova fogja vinni sétálni. Az aktív, dolgozó ember idôbeosztása sokszor nem teszi lehetôvé a kölyökkel való rendszeres foglalkozást. A magányos, idôs nyugdíjasnak ugyanakkor eszményi társa lehetne a kutya, ám azt bizony meg kell gondolni, nem jelentenek-e számára erôn felüli terhet a tartásával kapcsolatos költségek.

A gyerekek esetében - érthetô módon - a döntés a szülô kezében van. Gyereknek a szülô tudta nélkül állatot ajándékozni súlyos udvariatlanság; olyan beavatkozás a család életébe, amelyet senki sem néz jó szemmel. Mielôtt tehát keresztgyerekünket meglepnénk a kedvenc mozifilmjében látott nyüszítô szôrpamacs eleven másával, elôször komámurammal, vagy még inkább komámasszonnyal tárgyaljuk meg a kérdést. Egészen másképp áll a dolog, ha a saját gyerekünkrôl van szó. Itt elsôsorban önmagunkba kell néznünk: vállaljuk-e a kutyával járó gondokat, ha a csemete éretlennek bizonyul hozzá? Számos teendô van az állat körül, amit a gyerek egymaga még nem tud elvégezni, és nem árt tudni azt sem, hogy a kiskorú jogi értelemben lehet ugyan az állat tulajdonosa, a felelôsség azonban, bármi történjék is, a gondviselôjét terheli.

Mielôtt állatot ajándékoznánk, egy kicsit magunknak is szakértôvé kell válnunk, már csak azért is, hogy meggyôzôdhessünk róla: valóban jól tesszük, hogy éppen most, éppen neki, éppen ilyet... Az újdonsült ebtulajdonos tele van kérdésekkel, amelyeket máskor a tenyésztônek tenne fel, jelen esetben azonban - érthetô módon - minket fog bombázni velük. Egyébként is érdemes megfogadni jó tanácsként: csak olyan állatot adjunk ajándékba szeretteinknek, amelynek ellátását a késôbbiekben szívesen vállalnánk egy-két hétre, ha gazdája nyaralni megy. Hiszen ki másra is bízhatná nyugodt szívvel kedvencét, mint arra, aki volt olyan kedves, és megajándékozta vele?

„A kutya egy életre szól, nem csak Karácsonyra” - az angol állatvédôk figyelmeztetését ma már Magyarországon is ismerik. A fentiek mérlegelése után már megadhatjuk a választ a címben feltett kérdésre: kinek is ajándékozzunk tehát kutyát a szeretet ünnepén? Elsôsorban magunknak - de csak ha jól meggondoltuk!

 

Menü
Kutyák
Macskák
Állatvédelem
Kutyás történetek

Affi cserék

Chatbox

 

Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    Akad mindannyijukban valami közös, valami ide vezette õket, a delaware-i aprócska kikötõvárosba... - FRPG    *****    boroszkány, vérfarkas, alakváltó, démon és angyal... szavak, amik mind jelentenek valamit - csatlakozz közénk - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    CRIMECASESNIGHT - Igazi Bûntényekkel foglalkozó oldal    *****    Figyelem, figyelem! A második vágányra karácsonyi mese érkezett! Mesés karácsonyt kíván mindenkinek: a Mesetáros    *****    10 éves a Haikyuu!! Ennek alkalmából részletes elemzést olvashatsz az anime elsõ évadáról az Anime Odyssey blogban!    *****    Ismerd meg az F-Zero sorozatot, a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-szériáját! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Advent a Mesetárban! Téli és karácsonyi mesék és színezõk várnak! Nézzetek be hozzánk!    *****    Nagyon pontos és részletes születési horoszkóp, valamint 3 év ajándék elõrejelzés, diplomás asztrológustól. Kattints!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints