Szaglás. A kutya számára a világ szagképek sokaságából áll.

Az embert a kutya már messziről felismeri a szagáról, számtalan illatozó anyag egyvelegéből, mely minket, kétlábú élőlényeket, mint egy felhő vesz körül.

Hatodik érzékével a kutya a múltba is bepillanthat, még annak az embernek a személyes nyomát is képes követni, aki, mondjuk egy nappal azelőtt járt az utcán, ahol persze mások is megfordultak közben. Emellett a nyomok korát és irányát is felismeri. Finom orrával „átlátja” a tárgyakat, melyek az emberi szem előtt rejtve maradnak, így pl. bepillanthat, a járókelők bevásárló kosarába, és pontosan megállapíthatja, mit rejt a szatyor mélye.

A só az ember számára szagtalan. A kutya viszont tíz liter vízben feloldott cseppnyi sót is érzékel. Kiderült az is, hogy a kutya megérzi az áramot. Erről úgy győződtek meg, hogy egy földbe fektetett és hosszú szakaszon lemez alá rejtett kábelen áramot bocsátottak át, s a kutya pontosan követte azt. Mihelyt azonban az áramot kikapcsolták, az állat képtelen volt a lemez alá rejtett szakaszon követni a kábelt.

A szinte fantasztikus szimatmunka annak a csodálatos „komputernek” köszönhető, amely a kutya agyának szaglórészében működik, s amely - ha szagokról van szó - milliószor jobban dolgozik és reagál, mint az emberé. Jól szemlélteti e különbséget a következő példa: egy német juhászkutya szaglómező mérete - amelyben szagélményeit rendszerezi és elraktározza - hozzávetőleg 1,5 x 1,5 méteres szőnyegnek felel meg. Az emberi szaglómező ezzel összehasonlítva kb. 5 x 5 cm.

Egyes magatartás-kutatók szerint a kutyák az orrukkal álmodnak. Az alvás alatt az orr és a fül minden eseményt továbbít az agyba, a „komputer” pedig regisztrálja a jelenségeket, és a tudatalatti feldolgozza. Ezért a kutya felébredéskor azonnal tudja, mi történt körülötte. A kutya csodálatos képességeit az ember sokoldalúan kamatoztatja - a nyomkövetéstől a kábítószer csempészek leleplezéséig, a gázszivárgások észlelésétől a vadak követéséig -, de rendkívüli szimatának egyértelmű világos oka, magyarázata a mai napig titok maradt.

A szaglással foglalkozó első tudományos munkákra csak a 19. század vége felé került sor, s ezek az eredmények meglehetősen töredékesek. Nem szabad azonban az első kutatókat elmarasztalnunk emiatt. Különösen nem, ha arra gondolunk, hogy - a korszerű technika nyújtotta szinte korlátlan lehetőségek ellenére - még napjainkban is csak a titkot fedő fátyol egyik sarkát sikerült fellebbenteni.

A tudományos dolgozatok kétségkívül megszaporodtak, de most is csupán egyes részletkérdésekkel foglalkoznak. Ez többek között annak tulajdonítható, hogy a hallási vagy látási ingerekkel ellentétben a szaginger sokkal kevésbé ellenőrizhető és szabályozható, következésképpen sem mennyiségileg, sem minőségileg nem definiálható pontosan. A szaglás tanulmányozásával együtt járó nehézségekhez ráadásul hozzájárul, hogy gyakorlatilag lehetetlen rendkívüli finomságának tökéletes felmérése. Egy neves kutató mondta: „úgy beszélünk a kutya szaglásáról, ahogyan a színvak beszél a színekről”.

Mit tudunk hát a szaglásról? A gáznemű anyagok hatását az orrüregben lévő szaglószerv veszi fel. Az orrjáratok nyálkahártyájában az orrüreg felső részében vannak, az ún. szaglósejtek, amelyekben a szaglóideg rostjai végződnek. A szaglás ingerei kizárólag a gáznemű anyagok. Amennyiben az orrba folyadék kerül, az nem kelt szaglóérzetet, még akkor sem, ha egyébként erős szaga van. A szaglás annyiban tér el a hallástól és a látástól, hogy bizonyos tevékenységhez kötött: azaz általában csak lélegzéskor érzünk szagot.

A szagérzékelést fokozott ütemű belélegzéssel a kutya fokozni is tudja (szimatolás). A szagérzékletet keltő gáznemű anyagok fajsúlya általában nagyobb, mint a levegőé, így a talaj felszínén gyűlnek össze és terjednek tovább. Az állatok általában a föld felé irányított orral követik a szagot, mivel ott koncentrálódnak a legjobban a szagingerek.

A szagok - ellentétben a színekkel és a hangokkal - még napjainkig sem sikerült megnyugtatóan rendszerezni. Ezért a különböző illatokat legtöbbször azok után a tárgyak és anyagok után nevezik el, amelyekhez a meghatározott szagok rendszerint tartoznak.

Igen sokan azt vallják, hogy a szagos anyagok molekulái az orrüregben lévő szaglóhám érzéksejtjein át szívódnak fel, és innen a szaglóidegen keresztül eljutnak az agyba. Mások azt feltételezik, hogy a szag, rezgés útján terjed. Így a különféle szag molekulái különböző rezgésszámmal rendelkeznek, s a kutya csak olyan rezgésszámú szagmolekulákat érez, amelyekre a szaglóhám felületén elhelyezkedő érzéksejtek rezonálni képesek. Az így felfogott rezgéseket a szaglóideg továbbítja az agyba. Ma persze túl korai lenne bármelyik elméletet is biztosra venni, hiszem a tudományos kutatás napról-napra újabb és újabb eredményekről ad számot. Tény az, hogy a kutyák szaglóérzéke rendkívül fejlett, és nehéz lenne előre megjósolni, hogy ezt a képességet az ember mennyire fejlesztheti, és meddig módosíthatja.

A kutya tehát a világot az orrán át látja! Sétáltatás közben úgyszólván újságot olvas, televíziót néz - vagyis megteremti sajátos világképét. S ez a világ annál izgatóbb számára, minél több, újabb és újabb szaggal találkozik.